Az a szép…
Október végén 3 ország iskoláiból érkeztek hozzánk, Szigetbecsére vendégek, akik megismerhették Ráckeve és Szigetbecse épületeit, emlékeit, múltját. Egy keddi délután pedig a fővárosunkba is ellátogattunk.
A tömegközlekedésünk örömein túl megnézhették a Budai várat, a Mátyás- templomot, Halászbástyát, Siklót. A napot egy dunai hajózással zártuk, ahol több nyelven is meghallgatták Budapest történetét, megismerhették nevezetességeit. Az enyhe dunai szél, a paloták fényei elvarázsolták külföldi vendégeinket.
Másnap már korán reggel indultunk Szentendrére, ahol a Skanzen műemlékei között játszottunk is, pl. kötelet húztunk. Menyivel másképpen alakulhatott volna a történelem, ha annak idején így zajlik a mohácsi csata is!
Szentendre utcái, a Duna közelsége, a Kovács Margit Múzeum, Marcipán Múzeum mind-mind közrejátszott abban, hogy élménnyel teli pillanatokkal induljanak majd haza.
Estefelé, úton vissza már hangolt a kis csapat. Tőlünk, magyaroktól az „Az a szép…” című népdalt várták, melyet fonetikusan le is jegyzeteltek, végül meg is tanultak. Majd következtek a románok és a törökök egy-egy népdalukkal.
Remélem, jó hírét viszik haza iskolánknak, településünknek, országunknak és persze a magyar embereknek! Podruzsik Zsuzsanna
