Comenius
Iskolánk Comenius Iskolai együttműködések projektben vesz részt, mely az Egész életen át tartó tanulás programban részt vevő államok közoktatási intézményei közötti partnerkapcsolatokat támogatja. Az akció keretében olyan pedagógiai projekteket lehet megvalósítani, amelyek nemzetközi együttműködésben zajlanak egyenrangú partnerintézmények részvételével, egy közösen választott témában, folyamatos munkával, közös projekttermék elkészítésének a céljával. A szigetbecsei általános iskola egy lengyel, egy török, és egy román partneriskolával működik együtt két éven keresztül, Odüsszeusz utazása keretében. A téma feldolgozása főként képzőművészeti, filozófiai és számítástechnikai területeket érint, mely tevékenységek hozzásegítik az iskolákat nemzetközi kapcsolataik bővítéséhez, ápolásához, valamint olyan általános érvényű célok megvalósítását segítik elő a támogatott intézményekben, mint pl. a tanári kar nyelvi és kommunikációs képességeinek és a tanulók nyelvtanulás iránti motivációjának erősítése, a projektmódszer meghonosítása, a sajátos tanulási igényű tanulók integrációjának elősegítése, a kommunikációs és információs technológiák alkalmazása a tanításban, a képességközpontú megközelítés és a tantárgyközi ismeretek oktatásának előtérbe állítása, valamint az iskola közelítése a munka világához. A Comenius Iskolai együttműködések segítséget nyújtanak a tanulóknak és tanároknak, hogy új készségekre tegyenek szert és a meglévőket továbbfejlesszék, de nem csak a projektmunka alapját képező tantárgyi vagy tématerületen, hanem a csoportmunka, a társadalmi kapcsolatok (diák-diák, tanár-diák) és az együttműködést igénylő tevékenységek tervezése és megvalósítása terén is.